Bemutatkozás

Bagóné T. Júliának hívnak, 1972-ben születtem Hatvanban. A Mátra lábánál nőttem fel, majd a férjemmel éppen idén 20 éve egy párt alkotva költöztünk Isaszegre. Itt élek ma is, boldog családban, négy gyermekem büszke édesanyjaként . Eredeti szakmám: a Máv-nál forgalomirányító, de kipróbáltam magam a kereskedelemben, illetve a vendéglátás területén is. A lényeg mindig az volt, hogy emberekkel foglalkozzak, ha lehetett, segítettem, illetve segítek ma is. A sors viszont úgy hozta, hogy a két kisebb gyermekem betegsége miatt életmódot váltsak, az egészség felé fordulva új irányban induljak el.
2010-ben a Kaposnál elvégeztem a Gyógymasszőr képzést. Gyakorlati oktatóimtól (Skultétiné Cs.Erika, Mátyus Anna), kiváló szakmai felkészítést kaptam, ami számomra elengedhetetlen, bármit is végezzen az ember. Azóta bővítettem ismereteimet a nyirok-, lávaköves és talpreflex masszázs elsajátításával, melyet azóta is használok és népszerűsítek vendégeim körében. Fontos számomra, hogy vendégeim jól érezzék magukat nálam, ezért elengedhetetlen a személyre szabott figyelem és az igényes környezet. Örömmel és szeretettel végzem munkámat, s részt veszek mások testi-lelki egészségének elősegítésében.
Úgy érzem, ez az a szakma, mely mára már a hivatásommá vált, amelyben megtaláltam önmagam. Vallom, hogy a mai rohanó világban igenis álljunk meg egy kicsit, s figyeljünk egymásra, ezzel szebbé s jobbá tehetjük napjainkat.

Ha úgy érzed, Rám van szükséged, vagy egyszerűen csak egy kis kényeztetésre vágysz, hívj bátran! Ha fájdalmaid vannak, ha a napi stressz után pihenni szeretnél, kérj egy időpontot!

Bagó Julcsi

06-70-360 0208

Elérhetőség

Bejelentkezés:
06(70)3600208